Prechod na navigáciu Hlavné menu Prechod na navigáciu vodorovná
Materské školy Vežké KapušanyHžada
 
 

Roma nap – Április 8

A nemzetközi roma naphoz csatlakozva első alkalommal tartottuk meg a roma kultúra napját az óvodánkban. Prózával, folklórműsorral valamint kiállítással ünnepeltek az óvoda kicsinyei, nagyjai, meghívott vendégei.

Roma zene kíséretében, a gyülekezőt színes program: képes történelmi bemutató, vers és tánc követte. Ezt követően a pálóci alapiskola roma tánccsoportja szórakoztatta a közönséget dinamikus produkciójával. Roma kultúrából származó dalok csendültek fel előadásukban, roma nyelven hallhattuk a nemzeti himnuszt, illetve ritmikus tánccsokorral zárták bemutatójukat.

A közös mulatozáshoz a szabadfoglalkozás élménye is társult, Kiss Károlynak és feleségének, Matának, óvodánk volt óvónőjének köszönhetően egy régi roma mesterséget, a kosárfonás fortélyait ismerhettük meg. Az óvoda előterében felállított kiállításon a roma hagyományoknak megfelelően a gyerekek megcsodálhatták a régi hangszereket, népviseletet, régi használati tárgyak szépségeit, és megismerhettek pár híres roma származású hazai, külföldi sport és médiaszereplőt.IMG_20190408_075940.jpgIMG_20190408_091042 (2).jpgIMG_20190408_100306868.jpgIMG_20190408_102414.jpg


 
ÚvodÚvodná stránka